Victorya Dale Morrison

[Victorya „Frosty” Morrison]

[glow=blue,4,0]Kolóniai Flotta Információs Adatbázis[/glow]
Személyi Akta

[/size][/center]

Victorya Dale Morrison

Név : Victorya Dale Morrison
Faj : Ember
Nem : Nõ
Születési hely : Caprica
Születési idõ : CTE. 26.
Kor : 26 év
Családi állapot : Feltehetõen egyedülálló
Szolgálati hely, beosztás : BS-80 Phoenix, Vipera pilóta - A Repülõosztály Sárga Rajának vezetõje
Szolgálati azonosító : CF-348-CPT-BSG80PH-712
Hívójel : „Frosty” - Jégvirág
Rendfokozat : Százados


Tanulmányok :

• Arston Well's Diákképzõ Alapiskola
  
• Capricai Mûszaki Középiskola - Gépészeti Vezérléstechnika
  
• Piconi Haditengerészeti Tiszti Akadémia
  
• Fort Aspring - Aerlion

Fontosabb katonai képességek :

• Kiképezték Mark VII-es Viperára
  
• Kiképzést kapott Raptor típusú felderíõ gépekre
  
• Tengerészgyalogos kiképzés

Általános felszerelés :

• Tiszti egyenruha századosi rangjelzéssel
  
• Díszegyenruha
  
• Dögcédula
  
• Szokásos váltásruhák
  
• AresArms X-11 szolgálati oldalfegyver
  
• Arany nyakék, rajta egy medállal - A medalionon Kobol 12 Urának a neve olvasható
  
• Egy arany színû érme - Kabala
  
• Egy-egy kép Lyanról, Markról és Robertrõl
  

Fizikai megjelenés, külsõ tulajdonságok :

Magasság : 173 centiméter
Testsúly : 67 kilogramm
Bõrszín : Fehér
Szeme színe : Zöldes-kékes
Haja színe : Sötétbarna

Victorya Dale Morrison százados tipikusan azon nõk körébe sorolható, akik már a külsejükkel is felhívják magukra az ellenkezõ nem figyelmét. Magassága az átlagosnál egy hajszállal talán nagyobbnak mondható, azonban ehhez remek súlyarány párosul. Nem nádszál vékony, viszont túlsúlyos sem. Ahogyan a katonatársai is mondani szokták, „van mit fogni a kiscsibén”!

Bár az egyenruha miatt ez általában nem látszik, a hölgyemény paraméterei valóban szemrevalóak. Hosszú, formás combok, formás fenék, és dús keblek.

Victorya vállig érõsötétbarna haját copfban szokta hordani, csak éjszaka az alvás ideje alatt ereszti ki. Arca lágy vonásai mellé igazán dús ajkak és igézõszemek párosulnak. Tekintete mégis hûösnek és komornak mondható. Barátai társaságában tud csak feloldódni igazán, mosolya igézõ Ilyenkor úgy fest, akár egy szépséges Jégvirág.


Pszichológiai jellemrajz :

Victorya Dale Morrison-ról igazán nehéz beszélni, a százados eléggé összetett személyiségnek mondható. Bár rendelkezik a Capricaiak általános vonásaival, mégis vannak azzal teljesen szembenálló tulajdonságai is. Jelleme legjobban a változékony idõjáráshoz hasonlítható, vannak „napsütötte mosolygós órák”, de vannak „búskomor, és rideg telek” is a palettán.

A napsütötte boldog órák alkalmával remek társasági személyiség, humorával és kedvességével olyankor teljesen kitûnik a társai közül. Segítõkész, ellenben magabiztossága itt is megkérdõjelezhetetlen. A hûvösebb, komor órák alatt vigyázni kell vele, mert „harap” a legkisebb dolgokért is. Könnyû észrevenni a rossz kedvét a csipkelõdõ hangulatáról. Ilyenkor jobb békén hagyni, hadd rendezze magában a gondolatait.

Alapjáraton meglehetõsen büszke, akaratos ember. Nem szeret veszíteni, és nem kedveli azt sem, ha valaki ezzel inzultálja. Ezek ellen általában eléggé keményen lép fel, az õt piszkáló jobban teszi, ha a szavai elõtt elgondolkodik. Valószínûleg õ fogja a rövidebbet húzni a századossal szemben. A hölgyemény érzékeny pontjaként sorolnám fel a szülõket...illetve mostohaszüleit.

Victorya remek katona, a parancsokat megpróbálja a lehetõségekhez mérten maximálisan teljesíteni. Azt azért hozzá kell tenni, hogy ezeket meglehetõsen sajátos szempontból értelmezi. Emiatt olykor nem úgy sül el egy-egy parancs teljesítése, ahogyan arra a vezetõk gondoltak. Magabiztos, találékony és vakmerõ. Talán ezzel a három szóval jellemezhetõ a lány. A három tulajdonsága közül talán az utolsó miatt van még mit fejlõdnie, a vakmerõsége ugyanis párosul némi forrófejûséggel.

Összességében a jellembéli hullámvölgyeket is figyelembe véve a századost a Capricai Hadügyi Pszichológiai Központ alkalmasnak találta a feladatának további ellátására.

Hobbik :

• Kártyázás
  
• Alvás
  
• Repülés
  
• Piramis játékok
  
• Céllövészet

[Victorya „Frosty” Morrison]

Előtörténet

Prológus

„A szülőbolygóm, Caprica...Ha megkérdezném emberektől, mi jut eszükbe erről a kolóniáról, akkor nagy valószínűséggel a következőket hallanám : pénz, pompa, fényűzés, a politikai élet fellegvára,
a művészetek központja, a kolóniák gyöngyszeme!

Mindenki csak a szépet képes meglátni, pedig a valóság olykor gyökeres ellentétben áll a rózsaszín lepelbe burkolózott külsővel...Kevesek látnak be a fátyolként igazságra boruló köd mögé...Nekem elhihetik! Ha tőlem kérdeznék, hogyan is látom egykori otthonom, én ezt válaszolnám : szenny, gyűlölet, fertő!
Sokan bolondnak néznek emiatt, de nem érdekel, ez az én véleményem! Akinek nem tetszik, az megkóstolhatja a hátsómat! Caprica már csak a múltam, leszámoltam vele, és ezzel együtt
sok mindent hagytam hátra. Talán túl sokat is, visszagondolva!
Megpróbáltam az énem rossz oldalát is feledni...Sokak szerint ez nem sikerült maradéktalanul, de talán így van ez jól.

Mióta eljöttem, próbálom úgy alakítani az életem, a jellemem, hogy kizárjam az alantos vonásokat abból. Büszke vagyok, hajthatatlan és eltökélt, mint minden capricai! Kimondom, amit gondolok, nem vagyok a köntörfalazás híve! Ez sokaknak nem tetszik, de nem érdekel...Ilyen vagyok!
Elismerem, hogy vannak rossz pillanataim, de hát kinek nincsenek
ebben a nyomorult életben?”

A szörnyű döntés[/center][/color]


Kora hajnal volt, az éjszaka párája lecsapódott, és szétterült széles a vidéken, ezzel lágy ködfátyol alá rejtve azt. A felkelő nap vöröses színben pompázó sugarai is előmerészkedtek a horizont alól, hogy végre betáncolhassanak a kolóniák gyöngyszemének utcáira, valamint megvilágíthassák a vészjósló szürke fellegek hasát az égbolton. Lenge, kissé hűvös szellő fújdogált, úgy tűnt eső van készülőben. A lágy széláramlatok hátán érkező illatok is erre engedtek következtetni, friss, kellemes esőillat áradt szét a város utcáin, hírül adva a közeljövő egy kicsiny szeletét.

A korai órák ellenére sokan ébren voltak már a városban, mely igazából soha nem is „aludt”. Megannyi ember igyekezett hol munkába, hol hazafelé az éjszakai műszakból. Nagy volt a nyüzsgés a széles sugárutakon, a város felkészült egy újabb eseménydús napra.

Az Asennarion kórház harmadik emeleti, irodára nyíló ablaka előtt egy orvos, és egy nővérke állt, mindkettejük arca gondterhelt volt, és meggyötört. Nem lehetett tudni, vajon az éjszakai műszak kezdte ki a párost, esetleg valami más. Szomorú, és kissé tanácstalan tekintettel bámulták a távolban húzódó, ámde egyre közelgő szürke fellegeket. Aztán az orvos halk, érces hangján megszólalt, nem tekintett a nővérre, csak elmondta, annak mit kell tennie.
- Menjen be, és kérdezze meg, bár a válasz úgy gondolom egyértelmű! A férj későn fog ideérni, neki kell döntenie!
A nővérke mélyet sóhajtott, majd jobb kezét a doktor vállára helyezte. Csendesen bólintott egyet, rövid pillanatokkal később sarkon fordult, és elindult az 512/b jelzéssel ellátott szülőszoba felé. Az orvos megrázta a fejét, majd az égre tekintett.
- Mintha Kobol Urai sejtették volna előre!
Suttogta halkan, majd kezeit a párkányra helyezte, és előre helyezte a súlypontját.
- Miért mennek el a jó emberek, és miért maradnak a rosszak?
Suttogta ismételten, majd ökölbe szorította a kezeit, és erőteljesen megkocogtatta az ablak párkányát. Aztán sarkon fordulva ő is elindult a nővérke után a szülőszoba felé.

Alig telt pár percbe, míg beöltözött és felkészült élete egyik legnehezebb szülésére. Csendesen lépett a terembe, majd tekintetét először a nővérkére vetette, tudni szerette volna, miként kell a dolgokhoz állnia. Az csendesen bólintott egyet, mellyel jelezte, hogy a fiatal orvosnak igaza volt. A férfi mélyet sóhajtott, majd egy erőltetett mosollyal fordult az édesanya felé.
- Felkészültél Vic?
Kérdezte mély hangján, melyre az ágyon vajúdó nő elmosolyodva válaszolt.
- Természetesen! Teljesül az, amit már oly régóta szerettem volna! Lányom lesz, és erre büszke vagyok! Az első közös gyermekem Frankkel!
A doktor ismét elmosolyodott, majd leguggolt, és jobb kezével megfogta az asszony verejtékben úszó kezét. Ujjaival végigsimította a kézfejet, majd bal kezét a nő homlokára helyezte. Oldalra simította annak szemébe lógó tincseit.
- Én viszont nem szeretném! Tudod te is, hogy miért nem!
Mormogta halkan, hogy azt csak Vic hallhassa.
- Ennek így kell lennie! Ezt szerették volna Kobol Urai, és én meghajlok akaratuk előtt. A lényeg, hogy egészséges legyen! Mindent tegyél meg érte...Kérlek!
Az orvos bólintott egyet, majd felkelt az ágy mellől, és intett, hogy a nővérkék készüljenek fel a szülésre.

Ahogyan azt már mindenki tudta a szülés előtt, Vic gyenge volt, és az immunrendszere sem működött megfelelően. Tekintve, hogy koraszülött gyermekről volt szó, császármetszéssel kellett a világra hozni. A műtét során az orvos mindenre figyelt, ennek ellenére bekövetkezett a katasztrófa. Hirtelen ütemes, és hangos pittyegés nesze lett úrrá a szobán, mely a nő szívmonitora felől érkezett. A megszokott ritmikus jelek kuszává, és szaggatottá váltak, tenni kellett valamit sürgősen, különben mindkét élet elvész a végtelenségben.
- Mark, az asszony azt szerette volna, ha a gyermekét mented meg!
A férfi meredten állt rokona felnyitott hasa előtt, és pillanatokig nem tudta mit tegyen. Őt ismerte, és szerette, nem akarta elveszíteni. Azonban az ő kérése az volt, hogy csecsemőjét mentsék meg az esetleges fellépő komplikációk során. Az azonban nem egyszerű feladat, ha a rokonod élete a tét. Nehéz elengedni azt, akit szeretsz. Továbbá egy koraszülött gyermek életben maradási esélyei nem a legjobbak.
- Mark!
Emelte meg a hangját a nővérke, hogy ösztönözze a férfit, aki a hangok hallatára visszaröppent a valóság véres mezejére.
- A gyermeket mentjük meg....A gyermeket!
Dünnyögte halkan könnyekkel küszködve a férfi. A mellette álló nővér egy kendővel letörölte az arcát, hogy tisztán lásson, majd letéve azt tovább asszisztálta a műtétet. A hosszas percek elnyúltak a három, gyermek életéért küzdő számára...Végül sikerült kiemelni a kisleányt az asszony hasából, azonban ebben a pillanatban annak szívmonitora hosszú sípoló hangot hallatott. Vic meghalt, és a gyermek sem állt a legjobban, érte még küzdeni kellett kicsit...De sikerült, a leányzó felsírt. Miután a baba már rendben volt, Mark „lezárta” a testet.

Odakünn eleredt az eső, pontosan a műtét végén. Az orvos átadta a kicsi teremtményt a nővéreknek, hogy azok inkubátorba tehessék, aztán az ablak felé fordult.
- Mintha tudták volna az égiek!
Suttogta halkan, mely közben szippantott egyet. Nem tudta visszatartani az érzéseit, eleredtek a könnyei. Mark hangos zokogásba kezdett, miközben térdre rogyott. Meghalt a rokona, kit mindközül a legjobban szeretett...Olyanok voltak egymásnak, mint a legjobb testvérek. A nővérkék tudták, milyen nehéz a férfinek, nem szerették volna megzavarni...Az egyikük belépett a szobába, majd letakarta az elhunyt arcát, és távozott behajtva maga után az ajtót.

Így jött világra a kicsiny Vitorya, akit édesanyjáról neveztek el...aki soha nem láthatja azt, ki életet adott neki.

A férj közel egy órával a műtét után ért be a kórházba...Miután közölték vele a hírt, teljesen összeomlott...Könnyes szemekkel vonult félre, hogy elrendezhesse magában a történteket. Mark próbált beszélni vele, de Frank nem szeretett volna elmozdulni felesége holtteste mellől.
- Hagyjatok! Nincs értelme tovább maradnod...Majd...Majd csak lesz valahogy! Kicsit hagyj magamra vele kérlek!
Mark a férfi vállára tette a kezét.
- Gyere, legalább a kislányodat nézd meg!
Frank elkomorodott, és könnyes tekintettel nézett a rokonára.
- Azt gondolod látni szeretném azt, aki miatt Vic holtan fekszik?
Mark szemei elkerekedtek, egyszerűen nem hitte el, amit hall. Erre álmában sem gondolt volna.
- Frank, nem gondolhatod komolyan! Mondd, hogy nem! Ő a te lányod, Vic szerette volna, ha ő marad életben! Azt kérte szeresd őt, hiszen erre vágytál te is!
- De nem ilyen áron...Nem ilyen áron!
Emelte meg a hangját Frank az utolsó mondata közben, majd megrántotta a vállát, hogy az orvos keze lehulljon róla. Ezek után letérdelt, majd felesége kezére hajtotta a fejét. Mark értetlenül álldogált egy darabig, majd megfordult és elindult az irodája felé...

[Victorya „Frosty” Morrison]

Egy gyermek kálváriája

Egy év telt a szörnyűséges tragédia óta, amely gyökeresen felforgatta az elemeire hullott Dale család életét. Talán már nem is volt olyan, hogy Dale család. Az édesapa, Frank az alkoholba menekült, és abba temette minden szomorúságát, bánatát. Úgy gondolta, hogy részegen jobb neki, mert akkor legalább nem tud magáról, és arra az időre talán kiverheti feleségének gyönyörűséges mosolyát, és pirospozsgás arcát a fejéből.

Frank Dale

Mark hiába noszogatta minden egyes alkalommal, hogy az alkohol nem megoldás semmire, ráadásul ilyen adagban veszélyes is, a férfi mégis tovább csinálta…illetve itta az adagját. A kicsi Victorya, mert ez lett a leányzó neve az édesanyja után, az orvos rokonnál, Mark-nál éldegélt, és cseperedett lassacskán. A gyámügy egyértelműen kinyilvánította, az édesapa nem tarthatja meg a babát, tekintve a körülményeket. Nem volt szállása. A munkahelyének elvesztésével anyagi fedezet nélkül maradt, így el kellett adnia a családi birtokot…szülei már nem éltek…nem volt, aki segítse a férfit. Frank akkoriban azzal nyugtatta magát, hogy így legalább megszabadul a megannyi fájdalmas emléktől, mely mind a feleségével volt összekapcsolható…Semmilye sem maradt, talán már élete sem. Sokan megértették a viselkedését, hiszen nagyon szerette a feleségét. Sokan azonban ellenezték azt, kérdezvén, ha szerette, miért nem szereti a leányzót is, akinek Vic életet adott...ő kettejük szerelmének gyümölcse. Victorya valósággal kivirágzott, miután megtudta, hogy terhes. A tragédia azonban megtörtént, tovább kellett volna lépni, még akkor is, ha ez kegyetlenül nehéz. Az volt a hatalmas probléma, hogy Frank nem harcolt a gyermekért, sőt…Gyűlölte, őt tartotta felelősnek szerelme haláláért.

A kisleány sorsa ennek tükrében mondhatni már a születése pillanatában megpecsételődött. Valós szülők nélkül, egy rokonnál kellett élnie. Természetesen a férfi tehetős volt, de akkor is. Az igazi család csak álomképként élhet majdan elméjében. Évek múltán pedig, amikor már elég érett lesz feldogozni a történteket, Mark mit mond majd neki? Kicsim, apád él, de látni sem akar? Egy gyermeknek ilyet hallani maga a pokol…A kegyetlen sors azonban más jövőt tartogatott az ártatlan kicsiny párának…olyat, amelyet még a legrosszabb ellenségnek sem kívánna az ember…

Szépen cseperedett, és koraszülöttsége ellenére életerős, és egészséges volt. Szeretett „enni”, minden eltelt hónappal egyre erősödött, hurkásodott. Markot mérhetetlen boldogság töltötte el, tudván, hogy most már nem lehet baj vele…túl voltak a nehezén, a kritikus hónapokon. A férfi úgy nevelte a kicsit, mintha az övé lenne. Ez egyértelmű, hiszen Vic a rokona volt, és Mark szerette a nőt, valamint a szívéhez nőtt a csecsemő is. Ennyit igazán megtehetett érte. Mark barátnője Lyan is odaadással, és szeretettel viseltetett a kicsi Dale csemete felé, aki boldog tudatlanságban élte életét…Nem fogta fel, mi zajlik körülötte…csak a felé sugallt érzések, hangok, fények keltették fel érdeklődését.

Lyan Morrison és Mark Morrison

Lyan szinte minden idejét a kicsi Victoryával töltötte, nem kellett dolgoznia, mert Mark meglehetősen sokat keresett. Tipikus Capricai családképet alkottak…azzal az apró különbséggel, hogy a gyermek nem az övék volt.

[Victorya „Frosty” Morrison]

CTE. 21. – Egy újabb trauma

Lassan peregtek az évek…az elmúló napokat újabbak, s újabbak követték Caprica égisze alatt…Victorya Dale Morrison gyönyörűséges kislánnyá cseperedett…életvidám, mosolygós, pirospozsgás…Bármikor kapták rajta a leányzót, mindig a boldogság varázsa mállott szét az arcán. Haja hosszú, ébenfekete volt, arca kerek. Enyhén zöldellő szempárja pedig már ilyen fiatalon is megigézte az embereket.

A kis Victorya

Mégis…különlegesnek számított gyermektársai között. Egyszerűen nem szeretett babázni, kellemetlenül érezte magát a vele egykorú kislányok között. Az első babája egy, a korához mért hatalmas rúgással száguldott ki a kertes ház második emeleti ablakán. Szobáját jobbára kisautók, repülőgépek és labdák díszítették. Az egyik polcon egy tetemes gyűjtemény lapult, melyet az édesapjának hitt Markkal gyűjtött össze. Beállítottsága talán annak volt köszönhető, hogy a Morrison család arisztokrata barátainak javarészt fiúgyermekei voltak…Victorya hamar beilleszkedett a srácok közé, és mondhatni az egyik legjobb piramis labda játékos volt közöttük. Egyetlen gyermek szárnyalta csak túl, egy Robert nevű kisfiú. Az élete mondhatni idillikus mederben csordogált…úgy tűnt, el sem lehet képzelni ennél szebbet egy gyermek számára.

Mark és Lyan úgy vélték, még nem érkezett el az idő, hogy Victorya megtudja…ők nem a vér szerinti szülei…csak nevelik. Tény, hogy mindketten odavannak a gyermekért, és úgy szeretik, mintha a sajátjuk lenne…ez azonban nem változtat sokat a dolgokon. Victorya Dale Morrison nem más, mint Frank Dale lánya. A férj, és felesége tisztában voltak vele, hogy előbb, vagy utóbb ezt meg kell majd osztani a kisleánnyal…egyenlőre viszont nem voltak biztosak abban, hogy Vic fel tudná dolgozni a helyzetet. Titkoltak, és szerettek…olyan életet biztosítottak a gyermek számára, amelyre mások csak vágyhattak.

Az éjt lassan felváltotta a nappal…A fénylő, szikrázó korong letaszította trónjáról az éjjeleket uraló holdat, s helyt követelt magának nappali királyságában. Az első, vörösesen izzó sugarak utat találtak maguknak a behúzott sötétítők között…egyenesen Mark szemébe nyilalltak. A férfi éppen az óra csengése előtt ébredt meg, oldalra kapott, hogy lenyomja a vekkert. Nem szerette volna felkelteni a feleségét a felesleges lármával. Mosolyogva fordult oldalra, hogy végigmérje párja arcát, megdöbbenve vette tudomásul, hogy Lyan oldala már üres volt. Kezével tétován nyúlt oldalra…lassan végigsimította a nő helyét…még meleg volt…Aztán hirtelen halk nyikorgás hallatszott a szoba ajtaja felől…A hófehér ajtó lassan kinyílt, torkában pedig ott álldogált a csemete…Vic. Mark mosolyogva fordult felé, majd felült az ágyon, és kinyújtotta kezeit a gyermek felé.
- Hova dugtad anyut?
Kérdezte bohókásan. A lány megiramodott, és beleugrott a férfi karjaiba. Élénk, igéző mosollyal nézett fel a férfire, majd vékonyka, angyali hangon válaszolt.
- Csináltunk neked reggelit! Gyere!
Alig fejezte be a mondatot, már le is ugrott a hatalmas ágyról, majd megragadva a férfi jobb kezét húzni kezdte. Mark engedett, a kicsivel tartott…egyenesen a konyhába. Odalent már gőzölgő tea, és szendvicsek várták. Különleges volt, általában csendesen távozik…még felesége, és lánya ébredése előtt. Mintha tudat alatt sejtette volna mindenki, hogy valami közeleg…valami megmagyarázhatatlan…Jó, vagy rossz? Nem tudni…Mark általában futva szokta megtenni a munkahelye, valamint a háza közötti távolságot. A férfi az egészséges életmód híve volt, és úgy vélte, egy reggeli kis futás hozzájárulhat az életviteléhez. Aznap reggel a búcsú hosszabbra nyúlt, a kis Vic nehezen engedte el édesapját. A férfi alig tűnt el az utcasarkon, a kicsi már édesanyját zargatta.
- Bemegyünk apuhoz ebédidőben? Biztosan örülne nekünk!
Habogta, melyre Lyan csak mosolygott. Úgy is volt elintézni valója a kórházban, miért is ne látogathatnák meg Markot.

Eljött a kislány által várva-várt idő, a konyhában lévő hatalmas óra elütötte a 11-et. Lyan Morrison felkészült, felöltöztette Vic-et is…Megindultak a kórház felé…Gyalog mentek, nem volt messze…mindössze pár percet kellett csak sétálgatni…A leányzó úgy is szeretett sétálni, az édesanyának sem esett rosszul a friss levegő. Alig érték el Caprica legnívósabb kórházának bejáratát, Vic kiszakította magát édesanyja karjai közül, majd hatalmas sebbel-lobbal szaladt át a hatalmas előcsarnokon. Út közben természetesen nem feledkezett meg az illemről, már messziről odakiáltott a recepción ülő felé.
- Csókolom Dorotty néni!
A korosodó hölgy mosolyogva rázta meg a fejét.
- Lassabban kicsim, még elesel!
Vic odaérve megtorpant a lift előtt, mely éppen akkor érte el az alsó szintet. Belépve megnyomta a kilences gombot…A lift kétszárnyú ajtaja egy pittyenés után összehúzódott, majd a szerkezet lassan, hömpölygő hangot hallatva indult meg felfelé. A kislány már ismerte a számokat, és szaggatottan olvasni is tudott már. Lyan sok időt töltött a gyermekével, melynek nagy részét hasznos dolgokba fektette. Felérve a kilencedik emeletre, a kislány kirobbant a szűk helységből, majd az édesapja irodája felé vette az irányt. Az ajtó előtt elcsendesedett, úgy döntött, meglepi Mark-ot. Óvatosan nyitott be a két szobából álló irodarészre…Az elülső szoba maga volt az iroda, míg a hátulsó egy személyes lakrész, ha Mark-nak bent kellett maradnia éjszakára is. Vic csendesen lépdelt a hatalmas íróasztal felé, aztán az mögött megbújva várt…Hirtelen összerezzent…egy kiabálás…nem mert megszólalni, csak óvatosan kidugta fejét apja asztala mögül.

A hátulsó szobára nyíló ajtó tárva volt…bent Mark, és egy, a kislány számára ismeretlen férfi kiabált. Jobban mondva, az ismeretlen kiabált…Mark pedig próbálta megnyugtatni.
- Az ég áldjon már meg Frank! Mikor? Mikor szoktál rá? Nem elég az alkohol, kábulatba ejtő szereket is szedsz? Honnan a fenéből van rá pénzed? Térj már észhez!
A férfi szavai indulatosak voltak…mégis oly lágy hangon tálalták őket, amennyire csak lehetett.
- Nem térek Mark! Nem te vagy az, aki elvesztette azt, ami a legfontosabb a számára! Csak egy adagért jöttem! Szánj meg vele!
Zihálta az ismeretlen férfi…Láthatóan verejtékben úszott, és meglehetősen beesettek voltak a szemei. Valahogyan olyan érzést keltett, mintha őrült lenne. A kicsi lány rémült tekintettel nézte az alakot, és az édesapját.
- Nem adhatok Frank! Azzal el kell számolnom, tudod te is!
Frank felindult volt, egyre jobban kimutatkoztak rajta a függés jelei. Önkívületi állapotban üvöltözött.
- Adj már te idióta…Nekem…Nekem kell az a sz*r!
Mark megpróbált higgadt maradni, és igyekezett minél nyugodtabb hangnemben válaszolni a férfinek.
- Nyugodj meg kérlek! Te is tudod, hogy nem adhatok ki ilyen gyógyszert! Figyelik a kártyamozgásokat, és kiírásokat!
- Adni fogsz!
Jelentette ki Frank, majd nekirontott az orvosnak. Dulakodni kezdtek, melynek hatására a kislány már nem bírta tovább cérnával, elsírta magát. Próbált csendben maradni, de alig bírt a könnyeivel. A verekedés kezdett elfajulni…Mark megpróbálta lefogni a részeges alakot, azonban Frank egyre hevesebben ütlegelt, hadonászott, és lökdösődött. Aztán az egyik lövés túl erősre sikeredett, és Mark elvesztette az egyensúlyát. Magatehetetlenül zuhant hátrafelé…pontosan az asztal lapjának irányába. A feje olyan szerencsétlenül találta el az intarziás falapot, hogy azonnal szörnyethalt. Elterült a földön…az egyre növekvő vértócsa, valamint a mozdulatlanság jelezte a verekedés végét. Frank kissé izgatottan méregette a testet, majd letépte a kártyát a férfi nyakából. Öles léptekkel indult meg a kijárat felé…az előtérbe kilépve vette észre az íróasztal túloldalán kuporgó kislányt…Tudta…Tudta, hogy a lánya az. Elkerekedett szemekkel méregette egy darabig, látszott rajta, hogy nem tudja, mi tévő legyen. Vic rémülten méregette a vele szemben álló alakot…mély levegőket vett…torkában nőttön-nőtt egy gombóc…egy szorongató érzés. A lány számára ismeretlen férfi pillanatokkal később kapott csak magához, majd indult meg kifelé. Abban a momentumban toppant be Lyan…A nő mindig a lépcsőt használta, mert eléggé kellemetlenül érezte magát a liftekben, mióta nyolcéves korában több órára beszorult egybe. Meglepődve mérte végig a férfit, egyszerűen nem értette, mit keres itt annyi év után.
- Frank, mit tettél Vicivel?
Kérdezte ingerülten, mert látta, hogy a kislány szemei meglehetősen vörösek és könnybe lábadtak voltak.
- Frank, mit tettél?
Üvöltötte idegesen…a férfi nem szólalt meg, meglódult, majd felborítva Lyan-t elszaladt a folyosón. A nő elkerekedett szemekkel terült szét a földön, egyszerűen nem értette, mi is történt. Feltápászkodott, majd a kislányhoz lépdelt, és letérdelt mellé…nem is figyelte a túlsó szobát, a lányával volt elfoglalva.
- Kicsim, ugye minden rendben van?
A lány még mindig a könnyeivel küszködött…mindössze pár szót tudott kiejteni elhaló, vékonyka hangján.
- Az apuci…a bácsi bántotta!
Lyan egy nagyot nyelt, remélte, hogy Marknak nem esett baja.
- Mark!
Kiáltotta el magát, miközben megemelkedett.
- Maradj itt Vic!
Szólt még vissza, majd berontott a hátsó szobába…Odabentről már csak egy hatalmas sikítás volt hallható, majd egy tompa, mély koppanás.

A kislány hosszas percekig csak álldogált, nem tudta, mitévő legyen. Gyorsan, mégis szaggatottan kapkodta a levegőt…érezte, hogy valami nincs rendben…Soha nem volt még ilyen rosszul…megrémült a nyomasztó érzéstől…Lassú, kimért léptekkel indult meg a szoba felé…Folyamatosan csak az édesapját méregette, valamint a mellette heverő édesanyját. Odalépdel a páros mellé, majd lekuporodott a földre. Megfogta a szerettei kezét, és előre-hátra billegve sírdogált tovább. Valami érdekes érzés kerítette hatalmába...egyszerre fájt, és tombolt a lelke...szeretett volna üvölteni, de nem jött ki hang a torkán...

Az édesanya hosszas percekkel később tért magához a hatalmas traumából…még volt annyi ereje, hogy értesíteni tudja a biztonságiakat a Mark asztalán elhelyezett belső telefonról…

[Victorya „Frosty” Morrison]

CTE. 20. – 12. – Az iskola gondterhes évei

Lassan egy év telt el a szörnyűséges tragédia, Mark elvesztése óta. Lyan összezuhant, de próbált keménységet, és határozottságot sugallni magatartásával a külvilág, és arisztokrata barátai felé. Fontos volt, mert a gyámügy ismét vizsgálatot rendelt el a Dale lány ügyében. Mivel azonban mindent rendben találtak, így Vic maradhatott Lyan-nal. A nő édesanyja a biztonság kedvéért odaköltözött a hatalmas, azonban most meglehetősen csendes családi házba, hogy segítse lányát, és nevelt gyermekét mindenben, amiben csak lehet. Franknek sikerült elmenekülnie a biztonságiak és hatóságok elől, azóta senki sem hallott felőle. A kicsi Vic, akárcsak édesanyja igen komoly lelki traumán esett át, mely mellé szótlanság párosult. Egyedül Lyan-nal, valamint annak édesanyjával volt hajlandó kommunikálni egy darabig. Hosszas pszichológiai kezelésen kellett átesnie ahhoz, hogy újra „megnyíljon”…Nem volt olyan, mint régen, de legalább beszélni beszélt már az emberekkel. Az orvos hathatós ajánlata alapján, az édesanya beleegyezésével még idejében eldőlt, a lányka nem magántanároktól fog tanulni az iskola kezdő hónapjának beköszöntével, hanem úgymond „hagyományos” iskolába fog járni. A szülők, és az orvos úgy vélte, a társaság talán elősegíti a társadalomba való visszailleszkedését.

Lyan a nehéz, és fájdalmas év alatt eldöntötte, lánya soha nem fogja megtudni, ki is a valós családja…Az volt a véleménye, hogy ez a legmegfelelőbb megoldás…valahogy olyan érzése volt, az igazsággal csak újra felkavarná a lány lelki világát, ami az utóbbi időben így is pengeélen táncolt. Nem volt fair a valós édesanyával szemben, aki már a születése előtt imádta, és életét áldozta érte…De így volt rendjén…ez volt a megfelelő megoldás…

Vic egy, az arisztokraták számára alapított iskolába került, az Arston Well’s Diákképző Alapiskolába…

Arston Well's Diákképző Alapiskola

Általánosságban véve még igen hallgatag volt, viselkedése pedig visszahúzódó…Az első években igen kevés barátra tett szert, beállítottsága miatt főleg a fiúk társaságában érezte magát jól. A piramis labdajáték a kedvencei közé tartozott, itt valamilyen szinten a szabályok betartásával is levezethette a benne rejlő feszültségeket. A lányok megfelelő távolságot tartottak tőle, sokszor megpróbálták csúfolni fiús magatartása miatt, de Vic-et ez nem zavarta…Az ellene áskálódóknak idejekorán rá kellett ébredniük, hogy a lány nem egy egyszerű eset…

Az első említésre méltó konfliktusa rögtön elsőévesen bontakozott ki az egyik óra utáni szünetben. Az egyik leányzó, Mary Bridge Lewis szóvá tette, hogy Vic nem szeretett volna az ő magasztos barátnői gárdájához tartozni. A Dale lány a közismerten a fiús dolgok kedvelője volt, és ez a baráti gárda…hát…röpke hetek alatt elhíresedett a nevetséges, „babázzunk, és öltözködjünk nevetségesen” szokásaival. Mary napról napra egyre erőteljesebb csúfolódásokkal kezdte ki Vic amúgy is törékeny lelkét…Az egyik napon a dolgok elfajultak…az ellenlábas leányzó nem bírta elviselni, hogy Vic ügyet sem vetett rá. Nyávogva vágta magát földhöz, és meghempergett a koszban. Ezután összekarmolta önmagát, és sírva rohant a tanárnőhöz. A kicsiny lány unalom által itatott arccal méregette az őt körülvevő eseményeket…büntetést kapott…A tanárok hihetőnek találták az ellenlábas történetét…mondván, Vic most meglehetősen sebezhető állapotban van, így talán agresszívebb is a társainál. Egyedül a nála két évvel idősebb Robert állt ki mellette, az egyetlen igaz barátja. A büntetése abból állt, hogy a táblára százszor le kellett írnia : „Nem verekszem az iskola területén”. A kislány mély ellenérzésekkel ugyan, de nekilátott a feladat teljesítésének, mellékesen azért megjegyezte a tanárnak, hogy mennyire gyerekes büntetést talált ki…nem beszélve arról, hogy Mary-nek nem volt igaza. A hosszas órákon át tartó irogatás közben már azon merengett, miként is vághatna vissza az igencsak elkényeztetett fruska osztálytársának. Rövid időn belül meg is találta a megoldást…

Másnap a suliba érve belépdelt a terembe, megemelte a tekintetét…zöldellő szemeivel a tegnapi sérelmének felelősét kereste…Igen hamar kiszúrta, tekintve, hogy a leányzó egy nagyobb társaság közepén ünnepeltette magát. Vic arcára a nyugalom máza mállott szét, csendesen sétált oda a lány mellé. A tanár éppen a tanáriban volt, így senki sem felügyelte a csapatot…Vic megragadta ellenlábasa haját, majd egy erőteljes rántással a földre kényszeríttette…Mary hatalmas nyerítés kíséretében zuhant a földre, miközben a haja után kezdett kúszni…A körötte álló lányok mind sikításban törtek ki, és kezeiket rázva széledtek szét a teremben…Az út nem tartott sokáig, mindössze az osztály kukájáig. Az egyik fiú, Darren, még az előző napon igen nyalánk dolgokat dobált bele. Többek között édesanyja kakaóját, melynek állaga inkább valamiféle pudinghoz hasonlíthatott. Vic ott elengedte társát, majd megemelve a még szeméttel teli bödönt a nyakába borította, magát a műanyag tartót pedig a fejére húzta. Az osztály felé fordulva elkomorodott, és rideg tekintettel mérte végig a társait. Voltak, akik mosolyogtak, és tapsoltak örömükben…voltak, akik felháborodva kiabálták kórusban.
- Megmondunk!
Vic felhúzta a szemöldökét, majd odalépett a kukás leányzó legjobb barátnőjéhez, aki a leghangosabban üvöltözött tőle egy-két lépésre. Nemes egyszerűséggel behúzott neki egyet…az ütés elemi erejű volt…a lány a földre zuhant. Vic feltekintett az immáron elcsendesedett osztályra.
- Aztán csak semmi árulkodás!
A fiúk el voltak hűlve, a lányok pedig meg sem mertek szólalni. Így vívta ki a kicsi Dale lány a tiszteletet a társai között…

A kezdetek megtették a hatásukat, Victorya Dale Morrison magatartása nem volt valami dicső, s fényes az évek során…ennek ellenére tanulmányi eredményei meglehetősen jók voltak, homlokegyenest álltak magatartásával. Majdhogynem kiváló volt minden egyes tantárgyból, számítástechnikából dicséretet is kapott. Szeretett a könyvek mélyére bújni…ott megnyugvást talált a bánatára…egy rövid időre elfelejthette életének fájdalmait, és oda képzelhette magát, ahová csak szerette volna. Az iskolai évek alatt bontakozott ki új hobbyja, egyre többször képzelte magát a „fellegekbe”…Azt képzelte, hogy repül…szárnyal a végtelen felé…Igen sokszor bújt a közkedvelt, vadászokkal és repülőkkel teli Picon Viper’s című szaklap mélyére…

Az évek ezután mondhatni nyugalmasan teltek…azon kívül a rengeteg csínyen kívül, amiket a lány elkövetett a nyolc esztendő során.

Volt még egy említésre méltó eset, az utolsó évben…csoda, hogy Vic befejezhette az iskoláját, és nem rúgták ki az ügy miatt. Az incidens egy tanár miatt robbant ki, aki az egyik csíntevés után meglehetősen rideg hangnemben emlegette a lány szüleit.
- Hihetetlen, hogy a családod nem tud megnevelni! Micsoda emberek az ilyenek?
Új volt még, és nem tudta, hogy a lány apja halott. Vic meglehetősen felhúzta magát a hallottakon, holott a tanár nem akart semmi rosszat.
- Ne beszéljen így a szüleimről maga idióta…Nem tud semmit!
Üvöltötte zilálva, kikerekedő szemekkel. A tanár teljesen el volt hűlve a hallottaktól, és éppen fojtatta volna a megrovást, amikor erőteljes nyilallást érzett a bal lábszárán. A lány nemes egyszerűséggel bokán rúgta a férfit…sípcsonttörést szenvedett. Lyan-t behívatta az igazgató, és arra ösztökélte, hogy a lány magatartása, valamint a tanulmányai alapján, hogy helyezze el Vic-et katonai, vagy rendészeti iskolában. Ott megtanulná a tiszteletet, és kamatoztathatná tudását…Azonban nem így történt, a kislány a Capricai Műszaki Középiskolába nyert felvételt Gépészeti - Vezérléstechnika szakra…Bőven túlszárnyalta a felvételi pontszámot…

[Victorya „Frosty” Morrison]

CTE. 12 – 8. - Ismét beköszön a sors

Az általános képző utáni nyár a teljes megújulás jegyében tellett…A nyolc év rádöbbentette a kislányt arra, hogy olykor bizony a kelleténél erőszakosabban kell fellépni, ha meg szeretné védeni az igazát. Eleinte ez cseppet sem volt ínyére, és sokat sírt a tettei miatt…bántotta a lelkiismerete…azonban a sors megváltoztatta…megnevelte, és rádöbentette az igazságra…Ahogyan telt-múlt az idő, úgy maradtak el a sírások, és vette át a helyüket a tudat…Jogosan tettem!

A családján kívül nagyon kevés olyan ember létezett, akivel régóta tartotta a kapcsolatot, és jó barátságot ápolt…az egyikük Robert volt. A fiú mindig kiállt Vic mellett, ami nagyon imponáló volt a lány számára. Érezni lehetett, hogy a páros között lebegő furcsa valami már túlnőtte magát a „barát” szerepkörön, de magát az érzést egyenlőre egyikük sem értette, vagy csak nem akarta elhinni. A lány hatalmas bánatára Robert az Aerlon kolóniára ment Fort Aspring-be legjobb barátjával Gabe-bel…Ennek fényében az együtt töltött idő jelentős mértékben megcsappant. Ez a két fiú volt, akikkel igazán jól érezte magát. A találkozások alkalmával nagyon jól mulattak…átbeszélgették az estét, a hétvégéket. Az egyik találkozás alkalmával megtört a jég, elcsattant az első csók Robert és Vic között.

A középképzőben töltött idők sem teltek a nyugalom fényében, a lánynak ismét szembesülnie kellett az emberek undorító természetével. Hamar bajba keverte magát…sajnálatos módon a csoporttársai között akadt egy „Mary klón”, aki kikiáltotta magát az iskola szépének, és zargatta azokat, akiket csak ért. Szerencsétlenségére kikezdett Vic-kel is…a fiatal lány napokig tűrte a rosszalló megjegyzéseket…ezzel pedig az idegbe kergette Ashley-t. Érezhető volt, hogy a hölgyemény nem fogja túlzottan sokáig bírni…az egyik nap kibukott, aminek nem kellett volna…A család. Ashley-t törött orral, és rengeteg zúzódással szállították kórházba. Vic-et megpróbálták elmarasztalni, annak ellenére, hogy sokan hangozztatták, nem ő tette. Mivel senki sem látta az esetet, és csak a sértett állította, hogy őt a lány verte meg, így Vic megúszta egy szóbeli figyelmeztetéssel. A fiatal ismét kivívta a tiszteletet, és a megbecsülést. Noha ténylegesen nem látta senki a verekedést...vagy inkább verést, mindenki biztos volt abban, hogy a lány vette kezelésbe ellenlábasát. Ez pedig csak a jéghegy csúcsa volt…megannyi magatartási probléma volt Vic-kel az évek során, de soha nem volt akkora a kihágás, hogy emiatt kirúgják az iskolából. Itt már nem érdekelték annyira a humán tárgyak, ezekből javarészt bukdácsolt…Kivéve történelemből, matekból, és fizikából. A szakmai tárgyakból javarészt dicsérettel végzett.

Úgy tűnt, hogy a lány jellemváltozása lassan megállapodik, és nem mélyül tovább. Aztán a sors ismét közbeszólt…Az első év vége újabb fekete leplet borított a fiatal életére…Lyan munkába állt, nem szeretett volna túlontúl sokat tétlenkedni…A Harris & Coobalt társaság külkereskedelmi tanácsadója lett, mely azzal járt, hogy meglehetősen sokat utazott. Mintha érezte volna a vesztét, az egyik útja előtt végrendelkezett, ebben pedig minden vagyonára és ingóságára a lányt jelölte meg. Az úton nem történt baj…a következő viszont nem úgy sikerült, ahogyan azt a vállalat tervezte. A nő az egyik szállítmányukkal egyetemben hajózott ki…A kalózok rajta ütöttek a hajón Caprica és Aerlion között. Lyan és a gép teljes személyzete eltűntnek lett nyilvánítva. Soha nem derült ki, meghalt-e…soha nem látták többé. A lány mondhatni ismételten akkora traumán esett át, mint amikor Mark-ot elvesztette. Tüskés jelleme pedig, ha lehet ilyet mondani, még szúrósabbá vált ennek következtében. A hozzá igazán közel állók próbálták nyugtatni, és feledtetni vele…kevés sikerrel. Vic ismét kezelésekre kezdett járni…szívében két ember foglalt helyet…mamája, és Robert …Előbbi nevelte, míg utóbbival a szabadidejében továbbra is találkozgatott.

Az egyik estén kisétált a házuk mögötti kertbe, és hanyatt vágta magát a zöldellő gyepen. Mélyeket szippantott a friss levegőből…enyhe szellő fújdogált, a fák lombkoronája lassú táncra kélt…A sötét, millió csillaggal borított égbolt oly nyugtatóan hatott, akár egy Robert-tel töltött est. A távolból azonban valamiféle süvítő hangot hozott a hátán a szél. A lány egy mosolyt erőltetett az arcára…
- Viperák?
Tette fel csendesen a kérdést, de nem mozdult…továbbra is feküdt, és várt…zöld, igéző szemei az égbolt belátható tartományát fürkészték. Aztán hirtelen két Vipera húzott el magasan, a felhők felett. Olykor el-eltűntek a szem elől…A lány hunyorítva méregette a két vadászt. Furcsa érzések kavarodtak fel lelkében…úgy érezte, ha már édesapjáért nem tud bosszút állni, legalább anyjáért megteheti. Ekkor döntötte el, hogy csatlakozni fog a légierőhöz. Még aznap utánakeresett a Piconi Haditengerészeti Tiszti Akadémia pilóta szakának felvételi követelményeire. Jól tudta, hogy a fennmaradó három és fél év a középképzőben meglehetősen nehéz lesz…de meg akart felelni az elvárásoknak…

Mamája cseppet sem örült a választásnak, és minden erejével azon volt, hogy lebeszélje a lányt a választásáról. Féltette Vic-et, de ő hajthatatlan volt a választását illetően…Középképzős tanulmányait igen jól zárta, ugyan kellett felvételi vizsgát tennie, mert egy-két humántárgy nem úgy sikerült, ahogyan tervezte…de a nyár közepén megérkezett a várva várt levél. Vic a tőle megszokott nyugalommal, és rezzenéstelen tekintettel bontotta fel a borítékot…A kivett papíros így kezdődött…

„Gratulálunk…”

Ettől kezdve nem volt megállás…megkezdődött az elszakadás a családi háztól…megkezdődött a viszonylagos élet…A lány tudta, hogy távol lesz mamájától, de vállalta. Lyan édesanyja pedig immáron megbékélt, és mellszélességgel támogatta az unokájaként szeretett lányt.

[Victorya „Frosty” Morrison]

CTE. 8. - 5. - Az Akadémia

Vic a felvételt követő nyarat már nem szerette volna otthon tölteni, minél hamarabb el akart utazni Picon kolóniára, hogy megfelelő albérletet találjon magának. Szerette volna, ha az Akadémia közelében, mégis kellemes helyen szerez megfelelő szállást. Nem akarta halogatni, és nem akarta az utolsó pillanatokra bízni az elkövetkezendő három évre szóló lakhelyének kiválasztását. A középképző utáni hónap még a nagyi, és a barátok jegyében telt…A lány javarészt Robert társaságát kereste…próbálta úgy elosztani az időt, hogy azzal ne sértse meg egyiküket sem. Sokszor szervezett az otthon töltött hetek alatt közös elfoglaltságot, ahová meghívta az iskolás évek alatt szerzett barátait is. Úgy tűnt, kissé lenyugodott az elmúlt évekhez képest, bár mind Helene nagyi, mind pedig Robert biztos voltak abban, hogy ez csak az Akadémia kezdéséig fog tartani. A lány megígérte a távozás előtt, hogy szabadidejének nagy részét megpróbálja majd velük tölteni, szíve mélyén remélte is, hogy ezen ígéretét betarthatja majd. Az utolsó napokban összekészítette mindazt, amire szüksége lehet…Közöttük egy fényképet is a szüleiről, Mark és Lyan Morrison-ról…a mamájáról, valamint a nála két évvel idősebb Robert-ről.

Lyan és Mark Morrison

Helene nagyi

Robert

A mama tartotta magát lánya kéréséhez…ő is egyetértett azzal…Soha nem fogja megemlíteni Victorya-nak az igazat. A búcsú nehéz volt, de szükséges ahhoz, hogy a lány teljesíthesse azt, amit eltervezett. Ekkor még bosszúéhes érzései domináltak, csak ezek hajtották előre. A kolóniára való megérkezés után egy időre motelba kellett költöznie…közel két hetet keresgélt, és szerencséjére megtalálta a megfelelő szállást. A ház egy hatalmas, többszobás kertes ház volt, gyönyörű telekkel. Picon fővárosának külső, kertvárosi részében állt, de a lánynak volt elég pénze ahhoz, hogy motort vegyen magának, mellyel az Akadémia és a lakhely közötti távolságot nap, mint nap megteheti.

A tanév a beiratkozás hosszúságos huzavonájával kezdődött, egy teljes nap ment el az egyenruhák, valamint a felszerelés kivételezésével…Vic a pilóta szakot vette fel, ezen belül a Viperákra szakosodott. Alkalma nyílt azonban áthallgatni Raptor szakra is, mellyel élni kívánt. Kiskora óta vonzotta az égbolt…a mérhetetlen szabadság…a repülés. Az első félév a száraz elméleti síkú tananyag leadásával, valamint edzésekkel telt el. A kadétok elsajátították többek között a katonai protokollokat, parancsszavakat, a manőverezési alapokat, valamint a Viperák, és Raptorok szerkezeti felépítését. Az utóbb említett tantárgyak felkeltették a lány érdeklődését, tekintve, hogy javarészt vezérléstechnika és gépészet volt az alapjuk…Vic pedig ilyen irányú szakiskolába járt ezelőtt. Az elméleti sík mellett természetesen fel kellett készíteni a jövő pilótáit fizikailag is…sokszor említették az órák alatt, hogy egy Vipera vezetése meglehetősen nagy terhelésnek teszi ki a pilótát. Már az első esztendő alatt tudni lehetett az eredmények alapján, hogy az induló évfolyamból ki lesz az úgynevezett „adu ász”-nak kikiáltott újonc. John McNeal volt az egyikük, szorgalmas él tanuló…Megfelelő hozzáállással. Victorya Dale Morrison szorosan mögötte, a tanulással nála sem volt probléma, azonban a magatartással már annál inkább. Talán ennek volt betudható, hogy csak másodikként emlegették.

Az ekkor már igen formás lány rádöbbent, hogy az Akadémiai barátságok sokkal mélyebbek, mint a középképzősök. Ráébredt arra, hogy sok évfolyamtársával akár egy helyre is kerülhet majd az iskola után…és majdan nap, mint nap rá kell majd bíznia az életét társaira…ahogyan társainak is rá kell majd bízniuk az életüket. Emiatt másképp állt hozzá az emberekhez…Megpróbált valamelyest nyitottabb lenni, de így is voltak súrlódások. Az egyik estén, a vizsgák után a nagyobb baráti kör úgy döntött, kimegy iszogatni az egyik közkedvelt ivóba. Az este fantasztikusan telt…egészen addig, amíg az újgazdag baráti társulás meg nem érkezett…A fiúk előszeretettel tették szóvá, hogy ők tehetősek. Vic-et is szerették volna a bandába csábítani az év elején, azonban a lány hamar rádöbbent, hogy nem ez a megfelelő társulás. Az érkezés után egy darabig csendesen beszélgettek, de ahogyan telt az idő, és öntöttek a garatra, kezdtek el hangosodni. Előbb-utóbb pedig belelendültek a kritizálásba, és a másik baráti társaság cukkolásába. Vic barátai csendesen tűrték a dolgot…a lány a szokásos unott maszkjában üldögélt, és hallgatta gazdagék nevetséges megjegyzéseit. A két banda meglehetősen jól ismerte egymást, és sajnos előbb-utóbb előkerültek a családot becsmérlő szavak is. A lány pedig nem arról volt híres, hogy az ilyesmit ne torolja meg. Csendben felkelt a székéről…a többiek már itt szóltak neki, hogy ne tegye…azonban a család Szent! Odaérve a másik csapat asztalához megállt, majd gúnyos mosoly mállott szét az arcán.
- Nem tudom, jól hallottam-e! De mintha a családjainkat emlegettétek volna az imént!
- Mi a fészkes fenét akarsz itt te kis ribanc?
Kérdezte az egyikük…érezni lehetett, hogy nem részegek…csupán felöntöttek a garatra, és „jól” érzik magukat.
- Ohh…már ribanc vagyok?
- Hát persze…akár a jó édes anyád, akit tegnap rántottam meg!
Mosolyodott el a hozzá közelebb ülő, majd széles vigyorral nézett szét a társain. Éppen visszatekintett volna a lányra, de már csak egy öklöt látott száguldani az arca felé. Nem volt ideje elhajolni a váratlan támadás elől. Magatehetetlenül nézte a közelgő vészt…tompa csattanás hallatszott, és a férfi beborult először a társa ölébe, onnan pedig az asztal alá. A lány nem folytatta volna, de oldalról körbeölelte egy kéz-pár, és a földre taszította. A kezek tulajdonosa a lendületével vitte földre Vic-et. Kitört a gigászi kocsmaverekedés…pár perc kellett csak, és már nem számított, ki kit ver…Helyi civilek, kadétok, kidobók…Az ivóból meglehetősen gyorsan kellett távozni, mert a helyi hatóságok sem tétlenkedtek. Mindenki megúszta, senkit sem kaptak el. Egy dolog azonban biztos volt…afféle íratlan szabály…Egyik fél sem dobta fel a másikat. Ennek fényében nem történt semmi megrovás, de a két elkülönült banda meglehetősen rossz viszonyt ápolt ezen túl.

Az év végén érkezett egy csodálatos örömhír…Robert és Gabe az alapkiképzés után Picon kolóniára utaznak, az Akadémiára jelentkeztek tisztképzésre. Újra együtt volt a trió…és ezzel együtt a szerelmes pár.

[Victorya „Frosty” Morrison]

A második év kissé feszült hangulatban telt…ez volt az első esztendő, hogy a páros együtt lakott. Sokszor vita alakult ki, a lány tanulni szeretett volna, míg Robert és Gabe az éjszakát járták. Nem egyszer fordult elő, hogy másnap reggel beestek tusolni, és már siettek is az óráikra. Természetesen Vic is kijárt késő esti találkozókra, de nem ez volt az elsődleges a számára.

Maga a második év már sokkal izgalmasabb tanórákat hozott, szimulációs gyakorlatok, valamint éles repülések Mark II-es Viperákkal. Az iskola felkészítés volt a jövőre, így ezen gépek elegendőnek bizonyultak a tanuláshoz. Vic-nek remek érzéke volt mind a Viperához, mind pedig a Raptorhoz. A tanárai már azt rebesgették, hogy született tehetség…a vérében volt…úgy tűnt, teljesen ösztönösen teszi, amit tesz. Míg a többieknek tanulnia kellett egy-egy manővert ő reflexből, ösztönösen tette, amit tett. Olyan dolgokat művelt, amelyen még az óraadói is elcsodálkoztak. Az év során a már említett két kadét emelkedett ki a többiek közül, akikre felfigyeltek. John McNeal, míg a másik Victorya. Sokan kíváncsiak voltak, vajon a párharcuk milyen eredményt hozna…erre azonban soha nem került sor. John megmaradt a szorgalmas tanuló szerepében, manőverei általában tökéletes kivitelezései voltak az okított elemeknek…ellenben a lányé. Vic meglehetősen másképp végezte ezeket…sőt, olykor igen hajmeresztő, mégis hatásos manőverekkel rukkolt elő. A két ászt párba osztották. Ennek megfelelően igen sok időt töltöttek egymással…érezték egymás rezdülését. Egy kósza pillantásból, mozdulatból, manőverből tudták, mit is szeretne a másik. Ők voltak az első páros, akik a szimuláció legnehezebb fokát is majdhogynem 100 százalékosan teljesítették. A társak között gyakoriak voltak az élcelődések…

Victorya Dale Morrison egy eligazításon

Az egyik beszélgetés alkalmával kapta a lány a hívójelét. Vic véletlenül hallotta csak a párbeszédet.
- Jó a kiscsaj, nem?
- Ezt most a testére érted?
- Mekkora egy állat vagy! Igen! De most a manővereiről beszéltem. Káosz a nő!
- Igen…addig fáraszt, amíg ki nem készülsz…olyan, mint a jég! Rideg, fáraszt és lesújt!
- Emellett pedig tuti bőr!
- Francos Jégvirág!
- Inkább Frosty! Az jeges…virágos…békás! Szerintem!
A két pilóta elmosolyodott, az egyikük fülig szerelmes volt a lányba, de tudta, hogy annak már van párja. Ennek fényében nem próbálkozott be, viszont egy beszélgetés alkalmával felvetette a hívójelet. Vic mosolyogva fogadta el a nevet, mely után az egész évfolyam így szólította.

A harmadév már nem hozott semmi meglepetést…A lány és párja John tartották az „adu ászok” címet. Sorra tarolták az évfolyamtársaikat a harci szimulációkon…Új tárgyként érkezett még az eddigiek mellé a vadászok finommechanikai, és gépezeti felépítése, és esetleges karbantartása. Gyakorlati óra volt, melyet az első éves, ehhez hasonló nevű óra második fejezeteként lehetett elkönyvelni…Az esztendő befejeztével elérkezett az alap-repülési vizsga. Vic-nek a Vipera mellett fel kellett készülnie a Raptor-ból is. Tudta, hogy vissza kell fognia magát, mert a felettesei azt szeretnék látni, ami a „Nagykönyvben” le van írva…Az elméleti kérdésekre tökéletesen válaszolt, nem ejtett hibát…A repülés alkalmával azonban igen nehezen tudta csak legyőzni önmagát, de sikerült az alapvizsgát maradéktalanul teljesítenie. A tiszti Akadémia díszceremóniáján hadnagyi rangba emelték, és így kapta meg a diplomáját.

A nyarat pihenéssel szerette volna tölteni…csomagolt, hogy hazarepülhessen Helene-hez akit a hosszú évek alatt a lehető legtöbb pihenőjén meglátogatott. Ennek ellenére most örült, hogy hazamehet. Ekkor azonban újabb vita robbant ki közötte és Robert között…a fiú sokszor a lány fejéhez vágta, hogy neki mennyire rossz volt a kiképzése, míg Vic itt „nyaralhatott” az Akadémián. A hosszasra elnyúló, egymást marcangoló beszélgetésnek az lett a vége, hogy a lány megírta jelentkezési kérelmét Tengerészgyalogos képzésre. A pár meglehetősen rossz viszonyban vált el egymástól.

[Victorya „Frosty” Morrison]

CTE. 5. - Aerlion, Fort Aspring : a kellemes üdülőközpont

A lány kérelmét engedélyezték, így egy közel egy éves, roppant erőteljes megpróbáltatás várt rá Aerlion kolónián a Fort Aspring-i katonai bázison. Az Akadémiával ellentétben itt valóban olyan ritka volt a nő, mint Csatacsillagon egy cylon Centúrió. Az első hetekben meglehetősen nehezen fogadták be csapattársai az engedményeknek köszönhetően, melyek a gyengébb nemre lettek kiszabva. Ő volt az egyetlen nő a csapatban, és érezvén a megkülönböztetésből adódó, társai felől áradó lekicsinylést, megkérte felettesét, hogy hadd teljesítse ő is a társaival azonos szintű előírásokat. Kis ellenérzéssel ugyan, de beleegyeztek. Ahogyan múltak a napok, és bizonyított a többieknek, úgy fogadták be egyre inkább, és látták meg benne a lázadót…Nagyon imponáló volt a hozzáállása a dolgokhoz, így hamar újabb barátokra tett szert.

Vic elsajátította a Kolóniai Haditengerészet fegyverarzenáljának használatát, gyors karbantartását, és az esetleges apróbb javításokat. A közel háromhónapnyi megpróbáltatás után derült ki, hogy akár párja, Robert, ő is a felderítőkhöz kerül besorolásra. Hadnagyi rangjától nem fosztották meg, így ő lett az egyik felderítő csapat rajparancsnoka. Ennek fényében igen komoly harci szimulációk következtek, ahol helyt kellett állni, és társai tőle várták az utasításokat.…

A kiképzés sikeres volt, az egy évnyi szenvedés meghozta a gyümölcsét…Vic tengerészgyalogos lett, és azok közül is a meredekebb…felderítő.

CTE. 4. – 3. - Tantulus, a feszültségek kora

A hazatérés után döntenie kellett, hogy melyik pályán szeretne tovább haladni…mint felderítő, vagy mint pilóta. A lányhoz sokkal közelebb állt az utóbbi, így egy, a Carica felett állomásozó Csatacsillagra, a Tantulus-ra vezényelték pilótának a nyár végétől. A hatalmas hajó a kolóniák közötti járőrözésre hivatott. Volt még pár hónapja, hogy a szeretteivel tölthesse az idejét. Helene nagyi roppant boldog volt, hogy unokája ilyen sokra vitte…örült annak, hogy ha Vic a fejébe vesz valamit, abból biztosan lesz valami.

Pár héttel a bevonulása előtt összeesküdött Robert-tel…abban viszont már az esküvőt megelőzően megegyeztek, hogy Vic megtartja a nevét…ebből nem volt hajlandó engedni. Hatalmas lakodalmat csaptak, mely nem is volt kétséges, tekintve a lány vagyonát, melyet a szülei hagytak rá. Sajnos az esküvő, és a mézes hetek után úgy tűnt, hogy életük egy időre ismételten különválik. Robert-et a Piconi Haditengerészeti Főparancsnokságra vezényelték barátjával Gabe-el együtt, míg a lány nem igazán volt helyhez kötve új beosztása miatt. Itt is kialakult egyfajta vita, miszerint neki csak kérvényezni kellett volna az ilyen irányú áthelyeztetését. Robert egyszerűen nem értette meg, hogy a repülés egy életforma…egy megfoghatatlan érzés, melynél nincs jobb az életben. Bár igen erőteljes volt a „parádé”, ahhoz képest, hogy nem is olyan régen esküdtek…mégis kellemes hangnemben váltak el egymástól. Annak ellenére, hogy Vic viselkedésével olykor nem ezt tükrözte, szerette férjét.

A közel két év szolgálat alatt Vic igen sokszor keveredett vitába a Tantulus CAG-jével, valamint parancsnokával. Érezhető volt a kiélezett feszültség a felek között. A hadnagynak hamar rá kellett ébrednie, hogy ezen két alak mellett nemhogy a kiugrásra nem lesz lehetősége, de még idejekorán le is szereltethetik. Ez csak azért nem történt meg, mert a dolgát maradéktalanul elvégezte…persze kissé sajátos módon értelmezve a rá kiszabott parancsokat. Viszont közel sem volt az a tipikus „de jó akarok lenni a főnöknél” típus, így nem engedett az igazából, mely miatt a feszültség továbbra is fenn maradt. A Tantulus-on aztán valódi ütközetekben vehetett részt…a kalózok azonban meglehetősen gyenge ellenfeleknek bizonyultak, a Flotta javarészt igen hamar kiporolta őket. A lánynak sem jelentett túlzott kihívást egy-egy ódon teknő ellen harcba vonulnia, jobbára csak akkor tudták kissé megszorítani, ha többen repültek rá. Ekkor következhetett a hajmeresztő, és igen embert próbáló manőverek sokasága, melyeket a lány ösztönszerűen művelt. A szolgálati ideje alatt egyszer szedett be találatot, mely után pilótatársai gúnyolták is. Jól tudták, hogy Vic veszett jó pilóta, és emiatt a bekapott találat megfelelő alkalom volt egy kis baráti cikizésre.

A feletteseinek két év küzdelem után sikerült elérnie, hogy a lányt áthelyeztessék a hajóról a Phoenix Csatacsillagra. Vic csak annyit tudott, hogy a hatalmas monstrumon éppen felettes váltás történt, és az új parancsnok meglehetős vasszigorral kezdte meg munkálkodását a csapatának összehangolása érdekében. Mivel sok választása nem volt, így áthelyezési kérelmével egyetemben berobbant az Öreglány életébe. Pilóta társai távozása előtt egy medaliont ajándékoztak neki emlékbe, melyen Kobol 12 urának neve díszelgett.

[Victorya „Frosty” Morrison]

CTE. 2 – Utolsó nap, utolsó órák egyike

Az áthelyezést követően rá kellett ébrednie arra, hogy felettesei sokkal másképpen állnak a dolgokhoz, mint az előző szolgálati helyén. Viszont arra is, hogy előző parancsnoka meglehetősen kiszúrt vele. Ott még csak-csak találkozhatott Helene nagyival, valamint olykor Robert-tel is összefutott…Azonban a Phoenixen erre nem igazán lesz lehetősége, tekintve, hogy a hajó egy közel két éves járőrútra indul a Kolóniák határvidékei felé. Már az áthelyezésekor érezte, hogy itt valami nem lesz rendben, de erre még ő sem számított. Ahogyan arra sem, hogy századossá léptetik elő, és rábízzák a Repülőosztály Sárga rajának vezetését. Ez kissé meglepő volt a számára az előző helyén eltöltött, vitákkal, és fegyelmi eljárásokkal teli évek után…később kiderült, hogy mind a parancsnok, Richard Bright, mind pedig a CAG, Mark Anthon az eredményi alapján ítélkeztek, és bíztak benne, hogy ezen a helyen Vic képes lesz megújulni, és kilábalni az „úgyis én vagyok a legkeményebb csaj” szerepéből.

A „Cylon Árnyékvadászat”-nak keresztelt két éves utazás javarészt ismerkedéssel, valamint megannyi gyakorlattal telt. Vic örült neki, hogy legalább egy ismerős van a hajón, John McNeal személyében, akivel párba volt osztva az Akadémián. A többiek közül főleg azokkal ismerkedett, akik valamelyest kitűntek...vagy viselkedésükkel...vagy szokásukkal. Ilyen volt Shaver, a hallgatag, de annál vakmerőbb srác…Sorrow papa…Jó barátságot kötött Mark Anthon-nal is, bár kettejük között azért olykor akadtak nézeteltérések. A férfi tudta jól, hogy a lány tiszteli őt…annak ellenére, hogy ez olykor bizony nem mutatkozott meg. Voltak abszolút ellenlábasok is, akik nem nézték jó szemmel, hogy egy nő jobb náluk. A lány által csak Vöröskének emlegetett Vörös Raj vezetője is ilyen volt többek között. Vic raja valamelyest kitűnt a többi közül, általában ők voltak azok, akik egy-egy esztelennek tűnő feladatra elsőként vállalkoztak a harci gyakorlatok, szimulációk idején. Maga a rajvezető pedig kitűnt a meglehetősen érdekes szemléletű taktikai terveivel…Ezzel pedig kivívta a férfi ellenszenvét.

Az út teljes nyugalomban telt el, amikor nem gyakorlatoztak, vagy járőröztek, Vic az új barátaival töltötte az idejét. Egyre jobban szeretett kártyázni…bár eleinte veszített, a hosszú út alatt beletanult a fortélyokba. A Csatacsillag egyik rakterében pedig meglehetősen sokat Piramis Labdáztak, melyben a lány kicsi kora óta jó volt. A meglehetősen eseménydús napok alatt bizony jó párszor előfordult, hogy egyszerűen csak visszavonult aludni…Nap közben…

Lassan telt, múlt az idő…és egyre közelgett a hőn áhított hazatérés. A Phoenix már éppen úton volt Picon felé…azonban itt is megtörtént az első nagyobb vita…Vic meglehetősen jól bírta, hiszen két éven keresztül csak apróbb kihágások és magatartási problémák voltak vele…most azonban elszakadt a húr.
Az egyik gyakorlatot követően, a tusolás után éppen a közös öltözőben voltak a pilóták, és beszélgettek. Mindenki jelen volt…Vöröske nem titkoltan kezdte kritizálni a lány egyes döntéseit, és manővereit. De nem állt meg ennyinél, a raj többi pilótáját is becsmérelte, amiért azok végrehajtották a lány utasításait, annak ellenére, hogy ő is megpróbált parancsot kiosztani a számukra. Vic egy darabig csendesen válaszolt, és indokolt.
- Értsd már meg te idióta! Ha akkor nem törtök ki a Phoenix gyomra alól, akkor leszedtük volna a cylon vadászokat!
Üvöltötte idegesen a rajvezető, miközben a felszerelését bevágta a szekrényébe.
- Nézd! Ezek szerint elkerülte a figyelmed egy apró rádióbeszélgetés, mely szerint a Raider-ek, azaz a Zöld alakulat éppen fordulóba kezdett. Mögöttetek bukkantak volna ki! A rongyos, mihaszna életedet mentettem!
Válaszolta meglehetősen nyugodt hangon a lány, melynek hatására többen is leplezett mosolyban törtek ki a jelenlévők közül. Vic-nek volt igaza, a Zöld raj, akik a Raider-eket személyesítették meg, valóban lefordultak volna, ezzel hátba kapva a Vörösöket. A férfi a lány felé fordult, majd eléggé indulatos hangnemben szólalt meg.
- Cseszd meg! Ne mondd már nekem, hogy ennyire szíveden viseled a sorsom!
Vic arcára meglehetősen széles mosoly ült ki, miközben felvette a szokásos, szabadidejében viselt felsőjét.
- Persze hogy nem viselem, hiszen köztudottan rühellek! Azonban, ez a kötelességem volt! Van veled pár pilóta akikkel viszont jóban vagyok!
A lány kacsintott egyet a Vörös Raj pilótái felé, akik meglehetősen széles vigyorral viszonozták az irányukba kedveskedő felszólalást. Még Anthon is vigyorgott a hallottakon, bár ő megpróbálta leplezni érzelemkitörését. Éppen közbeszólt volna…
- Frosty, talán…
Azonban nem tudta befejezni, mert mondatát egy halk, de hallható szitkozódás törte meg.
- Anyád és apád megnevelhettek volna! Nem lehettek valami jó szülők.
A mondat hallatán majdhogynem mindenki szeme a lányra szegeződött. Két év meglehetősen hosszú idő egy „csőben” összezárva. A legénység tagjai szinte töviről hegyire ismerik egymás életét, és köztudott volt már pár incidensből, hogy Vic meglehetősen allergiás a szüleire. Elcsendesedett, felhúzta a felsőt, majd felkelt, és végigmérte a családi fényképet. Lassú, szinte már-már unott mozdulattal csukta be a szekrényajtót, majd indult meg kifelé az öltözőből, pontosan arra, amerre Vöröske szekrénye is volt. Mindenkiben felmerült, hogy esetleg verekedés lesz a vége. Még a CAG is felállt, és a lány után szólt.
- Vic!
Vic nem fordult meg, lassan lépdelt kifelé…Még a rajvezető is felkészült, felállt és figyelte a mozgását. Akár mennyire is kiélezte a reflexeit, nem tudott hárítani…akkora ütést kapott, hogy beesett a szekrénybe.
- Hányszor megmondtam már, hogy a szájára ne vegye senki a szüleimet!
A férfi éppen kikecmergett volna a fémdobozból, de Vic rámarkolt a felső ruházatára, és kitépte onnan. Verekedés kezdődött a két fél között, melyet Anthon parancsára megpróbáltak leállítani. Ő maga is odalépett, de egy kósza ütés arcon találta…Vic volt az…nem szándékosan, de a verekedés hevében elvesztette a fejét. Közel öt perc kellett hozzá, hogy a lányt Shaver és Holló lehámozza a Vörös raj vezetőjéről, akit Sorrow papa fogott le.

A CAG nem sokat mérlegelt, Vic kezdte a verekedést…őt kellett megbüntetni, még akkor is, ha inzultálták. Sokszor említették már a lánynak, hogy türtőztesse magát, mert fogda lesz a vége. Megrázta a fejét, hogy kissé felocsúdjon az ütés utáni kábulatból, majd felkelt. Enyhén lilás szemmel, mégis meglehetősen komor tekintettel mérte végig a lányt.
- Le vagy tiltva! Majd a parancsnok foglalkozik veled, ez már túlment a határokon! Fogda!
A lány megrándította a testét, melyből Shaver és Holló tudta, elengedhetik, nem fog balhézni. Vic a felettesére tekintett, és bólintott. Talán először, de egyetértett a rá kiszabott büntetéssel…de akkor is jól esett végre beverni annak az idiótának a képét. A bólintás tiszteletteljes volt, bár a lány tudta, hogy majd tartozni fog egy bocsánatkéréssel a monokliért. Kifelé menet még odakacsintott a meglehetősen rossz bőrben lévő tiszttársa felé, aki ezzel a vereséggel igencsak égő helyzetbe került a pilóták előtt. Legyőzte egy nő. Shaver és Holló elkísérték a lány a fogdába, ahol az ügyeletes egy üresen tátongó cellába dugta. A két pilóta megrázta a fejét…Kobol Urai tudják, talán egyetértettek vele…de abban biztosak voltak, hogy másképpen kellett volna rendezni a kialakult konfliktust. Vic azonban ilyen volt, nem lehetett megváltoztatni. Egyedül maradt, és tudta, hogy Bright nevelésképpen egy darabig nem is fog vele foglalkozni…Hadd elmélkedjen odalent magában a tettein.

Vic szétterült a meglehetősen kényelmetlen ágyon, és lehunyta a szemeit. Észre sem vette, de elaludt…csak akkor ébredt meg, amikor a hajón felharsant a riadójelzés. Felpattanva méregette a kint álldogáló őrt, aki meglehetősen tanácstalanul tekintett ki a folyosóra.
- Biztosan gyakorlat!
Fejtette ki a véleményét a helyzetet illetően, amikor a hangosbemondó is megszólalt. A már jól ismert Hamilton százados hangja volt hallható.
"- Figyelem, figyelem! Minden Vipera pilóta azonnal jelentkezzen a hangárfedélzeten! Ismétlem, minden Vipera pilóta haladéktalanul jelentkezzen a hangárfedélzeten, ez NEM gyakorlat!"
Ez kissé meglepte a lányt, azonnal a rácsok mellé sietett, és két kezével megragadta azt.
- Katona! Utasítom, hogy jelezzen a CAG-nek, a parancsnoknak, vagy akárkinek! Mennem kell! Pilóta vagyok!
A férfi visszalépett a helységbe, majd komor tekintettel mérte végig a cellában lévő nőt.
- Ön fogoly! Maradjon csendben, majd jönnek önért, ha kell!
Vic felhúzta magát, ez volt az első éles bevetés, és le kellett róla maradnia egy túlbuzgó őr miatt. Fel-alá sétált a cellájában, olykor erőteljeset belerúgva a rácsokba. Úgy vélte, hogy kalózok támadták meg a Csatacsillagot, eléggé botor ötlet volt, de hát ki más tenne ilyet?

Hosszas percek teltek el, és a hajó törzsén egy erőteljes rázkódás futott végig, Vic elveszítette az egyensúlyát, és a földre esett.
- Mi a rosseb?
Tette fel a kérdést, inkább csak magának, mint az őrnek. Újabb percek teltek el a tudatlanság fejében, senki sem mondott semmit, a biztonságit pedig nem is érdekelte a dolog. Aztán megint felharsant a hangosbemondó.
„- Itt a Parancsnok beszél. A legénység minden tagja készüljön fel FTL ugrásra!”
A lány nem értett semmit, de tudta, hogy nem a cellában kellene kuksolnia, hanem odakint vadászni a többiekkel…Valami furcsa dolog történt...és Vic kíváncsi volt...

[Ares]

Üdvözlet a játékban!

Megelégedéssel tölt el, amikor ilyen rendkívül részletes és olvasmányos elõtörténet látok, gratulálok hozzá. Méltó példája a szép elõtörténetnek, amelyet természetesen elfogadok.

Kobol urai legyenek Önnel százados. Jó vadászatot!

Üdvözlettel:
Ares